Hozzászólás: Forgotten Realms beszélgető #2

Darth Revan írta:

Az a gond, hogy az elmúlt hosszú években azt tapasztaltam én is és mások is, hogy ti sokszor a "fellegekben jártok" és felelőtlenül ígérgettek. Gondolom nem én vagyok az első, aki ezt megfogalmazza. Egyik ismerősöm pl, aki szintén évek óta aktív vásárlótok és olvasótok, téged Vigasz a "kifogások emberének" hív. Elegendő a kiadói tervekre gondolni, vagy arra, hogy tengernyi projektbe belekezdtek állandóan és sok sorozatotok nem, vagy döcögősen halad csak.
A fordító dologhoz: más kiadóknál meg tudják azt oldani, hogy adott sorozatot több ember fordít és van egy szaklektor, aki összerántja a fordítások szövegét. Hosszú évekkel ezelőtt a régi Forgotten könyveiteknél is számtalan különböző fordító nevét olvastam a könyvekben.
A másik gondom az - bár ez az én problémám - hogy a Forgotten Relms lezárásával és a jogtulaj döntésével elveszik az egyik kedvenc univerzumomat, amelynek könyveit már 13 éve gyűjtöm. Nem sok dolog van, ami miatt érdemes életben lennem, a Forgotten Realms azon könyvsorozatok sorába tartozott, amelyek visszatartottak az öngyilkosságtól. Most így szomorúan konstatálom, hogy a távoli jövőben eggyel kevesebb okom lesz arra, hogy éljek. Elég rossz érzés, ha az ember kedvenceit elveszik.

Nem lehetnék inkább a kifogások mestere? smile
Őszintén sajnálom hogy így érzel. Mármint  nem amit rólunk, rólam gondolsz, az nekem belefér. Hidd el sokkal rosszabbakat is szoktak, nekem belefér. Igaz szoktak sokkal jobbakat is, de ezt csak az egyensúly miatt jegyeztem meg. Azt sajnálom amit magadról írtál. Némileg jó hír, hogy úgy néz ki sikerül átütnünk náluk egy határvonalat, és legalább 5 Salvatore és 2 Sundering az kijöhet még.
Ha viszont ők leállnak és mondjuk nem hosszabbítják a jogokat, akkor nem tudom mi lesz a jövőben. Mert akkor ők nem adhatnak ki ( és akkor ugye mi sem), de más sem viheti tovább a dolgokat.
Ugyanez történt a DL esetében is, csak hamarabb mert az kevésbé ment nekik. Itt legalább a Salvatore köteteket el tudták adni. Nem nekünk, hanem otthon.
Mindegy, ezen nem tudunk változtatni, majd igyekszünk más világot is felkarolni. Van olyan ami téged érdekelne, és ki tudná nálad váltani a FR-t? Csak mert akkor lehet teszünk vele egy próbát. wink
A kifogásokra meg visszatérve, inkább ott lehet a gond, hogy tervezünk a vállalásokkal és amikor azokat nem tartják be, nem megyünk a Dunának, hanem újratervezünk. Ezt készséggel elfogadom, hogy nem mindenki intézi vagy fogadja ugyanúgy. Én a gps-t is kidobtam amikor ingerült lett amiért nem azt csináltam amit ő akart... smile

Azt meg már nem is mondom, hogy lehetnék biztonsági játékos is, de az végtelenül unalmas. Mármint szerintem. Ha csak 32 könyvet mondok, és kipótolgatjuk azokkal amik megjelennek, biztos más színben tűnnénk fel. De oda lenne a sava borsa a dolognak. És ami a legfontosabb volt, azt tényleg megcsináltuk, több fokozattal adunk ki idén könyvet mint tavaly.
Ez pedig elég biztató a jövőre nézve. (Ahol már megint próbálják visszahúzni a lovaimat, de még nem tudom sikerül e nekik. Bár ki tudja, lehet az lenne izgalmas ha most kivételesen alig írnánk bele címeket. Csak a tutikat amik idénről csúsznak át. Az is lenne majd 20+ könyv... smile )
De aki fél a víztől, az nem ..... wink  smile

Hozzászólás: Forgotten Realms beszélgető #2

Az 5 Salvatore gondolom a fiával írt maradék egy és a Hero-val bezáruló 4 db. A 2 Sundering meg valószínűleg a soron következő 3. és 4. Olyan kérdésem (és egyben kérésem is, bár annak sok létjogosultsága nincs) lenne, hogy esetleg nem e lehetne a Sundering sorozat 4. és 5. részét kiadni? Mivel tudjuk, hogy több kötet nem jön így a 3. rész élvezhetetlen és értelmetlen lépés lenne, hisz egy olyan 5 részes sorozat 3. része is egyben aminek se az eleje se a vége nem fog megjelenni magyarul. Ellenben a Sundering 4 és 5 két külön álló regény.

Slemo írta:

Logikus lenne. De a harmadik nélkül a negyediket sem adhatjuk ki. És az meg rontotta volna a pozíciónkat, ha csak Salvatore (és persze a fiával közös) könyvekre megyünk rá.
De még nem lehet tudni, mit sikerül elérnünk (mármint ezeken túl). Csapataink még harcban állnak, az mindenképpen jó hír, hogy tárgyalnak, mert akkor már az érveinkre nem nagyon mondhatnak nemet.
Simán le is söpörhették volna a dolgot, de szerencsére nem tették.

Hozzászólás: Forgotten Realms beszélgető #2

Vigasz írta:

És ami a legfontosabb volt, azt tényleg megcsináltuk

Még nem!  wink  roll

Hozzászólás: Forgotten Realms beszélgető #2

Vigasz írta:
Darth Revan írta:

Az a gond, hogy az elmúlt hosszú években azt tapasztaltam én is és mások is, hogy ti sokszor a "fellegekben jártok" és felelőtlenül ígérgettek. Gondolom nem én vagyok az első, aki ezt megfogalmazza. Egyik ismerősöm pl, aki szintén évek óta aktív vásárlótok és olvasótok, téged Vigasz a "kifogások emberének" hív. Elegendő a kiadói tervekre gondolni, vagy arra, hogy tengernyi projektbe belekezdtek állandóan és sok sorozatotok nem, vagy döcögősen halad csak.
A fordító dologhoz: más kiadóknál meg tudják azt oldani, hogy adott sorozatot több ember fordít és van egy szaklektor, aki összerántja a fordítások szövegét. Hosszú évekkel ezelőtt a régi Forgotten könyveiteknél is számtalan különböző fordító nevét olvastam a könyvekben.
A másik gondom az - bár ez az én problémám - hogy a Forgotten Relms lezárásával és a jogtulaj döntésével elveszik az egyik kedvenc univerzumomat, amelynek könyveit már 13 éve gyűjtöm. Nem sok dolog van, ami miatt érdemes életben lennem, a Forgotten Realms azon könyvsorozatok sorába tartozott, amelyek visszatartottak az öngyilkosságtól. Most így szomorúan konstatálom, hogy a távoli jövőben eggyel kevesebb okom lesz arra, hogy éljek. Elég rossz érzés, ha az ember kedvenceit elveszik.

Nem lehetnék inkább a kifogások mestere? smile
Őszintén sajnálom hogy így érzel. Mármint  nem amit rólunk, rólam gondolsz, az nekem belefér. Hidd el sokkal rosszabbakat is szoktak, nekem belefér. Igaz szoktak sokkal jobbakat is, de ezt csak az egyensúly miatt jegyeztem meg. Azt sajnálom amit magadról írtál. Némileg jó hír, hogy úgy néz ki sikerül átütnünk náluk egy határvonalat, és legalább 5 Salvatore és 2 Sundering az kijöhet még.
Ha viszont ők leállnak és mondjuk nem hosszabbítják a jogokat, akkor nem tudom mi lesz a jövőben. Mert akkor ők nem adhatnak ki ( és akkor ugye mi sem), de más sem viheti tovább a dolgokat.
Ugyanez történt a DL esetében is, csak hamarabb mert az kevésbé ment nekik. Itt legalább a Salvatore köteteket el tudták adni. Nem nekünk, hanem otthon.
Mindegy, ezen nem tudunk változtatni, majd igyekszünk más világot is felkarolni. Van olyan ami téged érdekelne, és ki tudná nálad váltani a FR-t? Csak mert akkor lehet teszünk vele egy próbát. wink
A kifogásokra meg visszatérve, inkább ott lehet a gond, hogy tervezünk a vállalásokkal és amikor azokat nem tartják be, nem megyünk a Dunának, hanem újratervezünk. Ezt készséggel elfogadom, hogy nem mindenki intézi vagy fogadja ugyanúgy. Én a gps-t is kidobtam amikor ingerült lett amiért nem azt csináltam amit ő akart... smile

Köszönöm, ezek biztató szavak.
Van egy pár regényciklus, aminek a folytatására régóta vágyok.
Salvatore-tól a Démonháború sorozat nagy kedvencem. Nem tudom, hogy a távoli jövőben pár év múlva esélyes lehet-e?
David Farland Rúnalovagok sorozata. Ennek a folytatására is régóta áhítozom.

Ott van a Warcraft, Starcraft, Diablo, de ezekről tudom, hogy a jogtulaj miatt nagyon problémásak.

Margaret Weis, Paul S. Kemp, R. A. Salvatore egyéb művei is érdeklenének.

Már adtatok ki olyan szerzőtől is amikkel szemezgetek. Sanderson, Hobb, Dave Duncan, Gail Z. Martin, Ezeknél a szerzőknél viszont még hezitálok, nem akarok úgy járni, mint George Martin-nal.

Hozzászólás: Forgotten Realms beszélgető #2

A Démonháborúkat már én is felvetettem. Sokan szerettük szerintem. Az 7 kötet lenne és ebbe benne van az újrakiadás is. (első 3 rész, ami régen  szétbontva jött ki valamiért). Sok embernek lenn hiánypótló a Drizztesek után. Legalább az írót nem vesztenénk el, még jön esetleg valami új projekt Tőle.

Salvatore Démonháborúja az mindenképpen esélyes, valamikor. Farland meg nem is valamikor, csak nem akarok lelőni poénokat. Legalábbis előre inni rá egy medve bőrén. wink  smile

Hozzászólás: Forgotten Realms beszélgető #2

Slemo írta:

A Démonháborúkat már én is felvetettem. Sokan szerettük szerintem. Az 7 kötet lenne és ebbe benne van az újrakiadás is. (első 3 rész, ami régen  szétbontva jött ki valamiért). Sok embernek lenn hiánypótló a Drizztesek után. Legalább az írót nem vesztenénk el, még jön esetleg valami új projekt Tőle.

Lásd fent. Másrészt viszont a szerző úgyis alkotni fog. Még nem valószínű, hogy jövőre el is indul vele, de szerintem 18-ban már elég valószínű...

TitkosEva írta:
Vigasz írta:

És ami a legfontosabb volt, azt tényleg megcsináltuk

Még nem!  wink  roll

Hehe, ide is behajóztál?  smile
Pedig itten fontos dolgok mentek a háttérben... tongue

Hozzászólás: Forgotten Realms beszélgető #2

Vigasz írta:
Slemo írta:

A Démonháborúkat már én is felvetettem. Sokan szerettük szerintem. Az 7 kötet lenne és ebbe benne van az újrakiadás is. (első 3 rész, ami régen  szétbontva jött ki valamiért). Sok embernek lenn hiánypótló a Drizztesek után. Legalább az írót nem vesztenénk el, még jön esetleg valami új projekt Tőle.

Lásd fent. Másrészt viszont a szerző úgyis alkotni fog. Még nem valószínű, hogy jövőre el is indul vele, de szerintem 18-ban már elég valószínű...

Tudom, hogy fog alkotni hisz ezt már egy másik fórumon megbeszéltük. Ezért is írtam, hogy addig...

Hozzászólás: Forgotten Realms beszélgető #2

@Vigasz: Eléggé amatőr lesz, amit kérdezni fogok.  smile

Nagyon ne nézz érte fullhülyének, de olvasva itt az FR kapcsán történő huzavonáról, felötlött bennem egy kérdés. Van e egyáltalán arra lehetőség, hogy magyar szerzők írhassanak novellákat/regényeket a Forgotten Realms világára? Gondolom kellene valamiféle megállapodás a kintiekkel, meg engedélyeztetés stb. procedúra, procedúra hátán. S, ha minden csillagállás adott,  utána talán olvashatna a magyar FR-közönség is továbbra is a kedvenc világán regényeket/novellásokat.
Vagy teljes tévesztésben vagyok és ennek az esélye csak annyi, mint egy embernek oxigénpalack használata nélkül, kint az élőhelyén páros viaskodásra hívni, és puszta kézzel történő birkózásban legyőzni egy kifejlett kékbálna bikát?

„Nem moccan a medve. Nem moccan a vadkan. Lesték egymást: mi lesz? …Kavargott a hó, gomolyogtak a testek. Sárga meg veres cseppekben fröccsent szerteszét s olvadozott a havon a testek párája, a nyár, a vér…”

Hozzászólás: Forgotten Realms beszélgető #2

Draconarius írta:

@Vigasz: Eléggé amatőr lesz, amit kérdezni fogok.  smile

Nagyon ne nézz érte fullhülyének, de olvasva itt az FR kapcsán történő huzavonáról, felötlött bennem egy kérdés. Van e egyáltalán arra lehetőség, hogy magyar szerzők írhassanak novellákat/regényeket a Forgotten Realms világára? Gondolom kellene valamiféle megállapodás a kintiekkel, meg engedélyeztetés stb. procedúra, procedúra hátán. S, ha minden csillagállás adott,  utána talán olvashatna a magyar FR-közönség is továbbra is a kedvenc világán regényeket/novellásokat.
Vagy teljes tévesztésben vagyok és ennek az esélye csak annyi, mint egy embernek oxigénpalack használata nélkül, kint az élőhelyén páros viaskodásra hívni, és puszta kézzel történő birkózásban legyőzni egy kifejlett kékbálna bikát?

Nem hogy lebirkózni, de még teherbe is kellene ejteni. A bikát. smile
Még az sem érdekli őket, hogy ők csinálják. Pont ez a gond. Ennyi pénz nekik nem is számít. Nem annyi amennyit tőlünk kapnak, mert az nyilván nem sok. Hanem amennyit az egész brand hozhat nekik. Összesen, mindenkitől. Ez csak aprópénz az ő világukban. Már sajnos több helyen is történt ilyen, ezzel nem nagyon lehet mit kezdeni. Ha mi lennénk az ő helyükben, lehet mi is így játszanánk. Csak sajnos ugye mi nem a pénzért csináljuk. (Azért persze jó lenne, ha bizonyos nagykereskedők fizetnének, de ez is csak ahhoz kellene, hogy mozgásban maradjunk, nem nyaralásra. smile )
Szóval annyit érhetünk el, legjobb esetben is, hogy megengedik, befejezni a félbehagyott dolgokat. Aztán biztosan vége. Reméljük ezt még meg tudjuk tenni, engedni fogják. Mert akarni nagyon nem fogják... sad

Hozzászólás: Forgotten Realms beszélgető #2

Sziasztok!

Lehet nem ide tartozik, de gondoltam hátha tud valaki segíteni. Tervezek venni Legend of Drizzt társasjátékot, és ehhez keresek magyar fordítást (szabálykönyv, kártyák). Valaki esetleg nem rendelkezik ezekkel?

Előre is köszönöm.

Hozzászólás: Forgotten Realms beszélgető #2

Jó híreket kaptunk. Úgy néz ki sikerül átmennie a javaslatunknak. Nem akarom elkiabálni, de gondoltam adok némi infómorzsát.
Az még jelent vagy 7 könyvet sanszosan. Sajnos 2018 az nem látszik még, illetve ami most látszik az nem biztos, hogy jó. De már ennek is örülünk ez is rosszabbnak nézett ki, szóval még ott is lehet jó a vége.
Bár ahogy kezdtem, először tartsuk a kezünkben az írást, aztán lehet igazán örülni.
Ja és majd mindenkinek gyorsan kell reagálnia amikor megjelenik, mert szép számokat kell mutatnunk. wink  smile

Nekem a 3 is szép szám:) Bár gondolom ennél azért többre gondolsz;)

Hozzászólás: Forgotten Realms beszélgető #2

Vigasz írta:

Jó híreket kaptunk. Úgy néz ki sikerül átmennie a javaslatunknak. Nem akarom elkiabálni, de gondoltam adok némi infómorzsát.
Az még jelent vagy 7 könyvet sanszosan. Sajnos 2018 az nem látszik még, illetve ami most látszik az nem biztos, hogy jó. De már ennek is örülünk ez is rosszabbnak nézett ki, szóval még ott is lehet jó a vége.
Bár ahogy kezdtem, először tartsuk a kezünkben az írást, aztán lehet igazán örülni.
Ja és majd mindenkinek gyorsan kell reagálnia amikor megjelenik, mert szép számokat kell mutatnunk. wink  smile

a 7 könyv nagyon jó lenne .
de én megelégszem ha a Vengeance of the Iron Dwarf , és a The Sentinels (Forgotten Realms: Stone of Tymora #3 meg lesz .

Hozzászólás: Forgotten Realms beszélgető #2

István fia istván írta:

a 7 könyv nagyon jó lenne .
de én megelégszem ha a Vengeance of the Iron Dwarf , és a The Sentinels (Forgotten Realms: Stone of Tymora #3 meg lesz .

Akkor már az év elején nagyon elégedett leszel. smile

Hozzászólás: Forgotten Realms beszélgető #2

Köszönöm a jó híreket, remélem a jogtulaj nem gondolja meg magát.  smile

Hozzászólás: Forgotten Realms beszélgető #2

Utólag jutott eszembe, a Stone of Tymora 3. része ezek szerint jövő év elejére csúszik?

Hozzászólás: Forgotten Realms beszélgető #2

Darth Revan írta:

Utólag jutott eszembe, a Stone of Tymora 3. része ezek szerint jövő év elejére csúszik?

Szerződés nélkül mégsem akartuk kiadni.  smile
Mert címenként kapjuk, és fel se tűnt, hogy ez nincs közöttük. Azért a célegyenesben le szoktuk csekkolni. smile
De nem egyedül van, majd 20 könyv csúszik át, amik kis szerencsével (na meg más könyvek kilökésével smile ) már idén is megjelenhettek volna.
Szóval teli vagyunk... wink

Hozzászólás: Forgotten Realms beszélgető #2

Végre valami jó hír!
A lényeg, hogy a Salvatore könyvek kijöjjenek. A Sundering sorozat következő része annyira nem vonz, de ha ezen múlik a többi könyv megjelentetése akkor megveszem azt is big_smile

Ami most tuti, hogy az 5. eddig nem kiadott Salvatore kötet, (4 + az 1 ufjúsági) az meg tud jelenni. És a két következő Sundering is. Sajnos ennél tovább nem tudtuk nyújtani, és ezekkel is sietnünk kell.  Mivel a minőségből nem engedhetünk, nem lesz egyszerű. A jövő év elején, viszonylag hamar jönni fog 3 a hétből. Aztán meg igyekszünk már nem visszalassulni, az most már nem fér bele. wink

Hozzászólás: Forgotten Realms beszélgető #2

4 + az 1 ifjúsági  vagyis Vengeance of the Iron Dwarf, The Sentinels (Forgotten Realms: Stone of Tymora #3, és a Homecoming series gondolsz . ez a terv ?

Hozzászólás: Forgotten Realms beszélgető #2

@Vigasz: Gondolom az új szerződés miatt az esetleg kifogyó könyvek reprintjének (konkrétan egy komplett Lockwood-borítós Pap-ciklusnak) is harangoztak?